Megtehetem, hogy reggelenként lassan ébredezve az erkélyen magamba szívom a város illatát. Tüdőre megy, meg szívre is kicsit. Olyan ez, mint egy tündérmese. Talán ha leengedném a hajamat, felmászna rajta életem párja, akivel boldogon élnék, míg meg nem halok. De kinek van most szüksége ilyenekre? Hiszen jelenleg zajló életemet tökéletesen kiegészíti a többi szereplő. Nem tündérek, hanem kisebb-nagyobb fényes élőlények. (néha denevérnek látszanak) Én is egy vagyok közülük, a közepes fajtából. Csodálom a díszleteket és a megálmodott bűbájtanórákat. Mikor kezdődött? És meddig fog tartani? A happy end még várat magára, és már nem emlékszem, hol volt, hol nem volt. Csak azt tudom, hogy itt és most van. Állok az erkélyen és magamba szívom a város illatát. Fél tizenegy, facsarja a gyomromat az update-chilis bab. Rágyújtanék, de le akarok szokni. Rengeteg vaskos könyv, irodalmi műremek született már a boldogságkeresésről. Érdemes keresni? Nem elég egyszerűen csak megtalálni?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Nem tudom konkrétan megindokolni miért, (talán a hangulat miatt, amit én is szeretek érezni) de nagyon tetszik ez az írás. Meg a kérdés is a végén. Mostanában nekem is sokat jár ez a fejemben. :)
szia! köszönöm szépen a hozzászólást, örülök, hogy tetszett:)
Megjegyzés küldése