Alkotótábor a Dunakanyar szívében

Szeretném a zebegényi Szőnyi István Baráti Kör alkotótáborát idealizálni. Hiszen Zebegény gyönyörű, az atmoszféra ebből kifolyólag rendkívül nyugodt és pihentető, a hasonló érdeklődési körbe tartozó emberek pedig jókat tudnak beszélgetni, illetve esténként elmerülni a bohém művészélet gyakorlati mivoltában, miután kiélték napi alkotókedvüket. De mint mindig, sajnos erről az idillről is meg kell állapítanom, hogy csak a vitrinben mutat jól.
Nem mintha Zebegényről szeretném bebizonyítani, hogy randa. Ha kötelező lenne, talán még akkor sem lennék rá képes. A település elhelyezkedése olyan, mintha kanállal pöckölték volna a Duna és a hegy közé. Az emelkedők és lejtők kavalkádja izgalmas és természetes, és ha az ember rendelkezik némi tüdővel és vádli-izommal, szebbnél szebb panorámát nyújtó pontokra bukkanhat a faluban. Nem is beszélve a városból szabadulóknak igazi ínyencélményül szolgáló természetközelségről, amit egy-egy mókus, vidra, tarka madár, vagy éppen óriástücsök garantál. Nem, Zebegénnyel semmi baj nincs.
Meg kell jegyeznem, hogy a háromhetes tábor lényegében egy szabadiskola a Szőnyi István Baráti Kör jóvoltából, és mint oktatási intézmény, lehetőséget nyújt a tanulásra. Bár a diákok fülének nem túl kecsegtető ez a fogalom, ezen a helyen szerencsére nem a matematika vagy a fizika kétes zugaiba kötelező bepillantást nyerni, hanem a képzőművészet csínját-bínját lehet elsajátítani, már ha az embernek kedve van hozzá. A Zebegényen belüli tényleges helyszín az úttörő, plan air-kedvelő festő egykori kertjében kiépített táborhely. Mondhatnám, karnyújtásnyira a természettől, de ez nem igaz. A hely ugyanis benne van a természetben, nem csoda hát, hogy megihlető hatása érződik Szőnyi művein, amikről pontosabb felvilágosítást lehet kapni a Szőnyi István Emlékmúzeumban. Itt az alkotáshoz még tehetség sem szükséges, mivel a hangsúly a munkafolyamat élvezésén és a fejlődésen van.
Persze akadnak rendkívül tehetséges emberek, akik lényegében csak három nyugodt hetet szeretnének maguknak és a hobbijuknak. Belőlük általában árad a nyugalom és a kiegyensúlyozottság, amit kellemes humorral fűszereznek. Ám akadnak olyanok is, akik a ló túloldalára billenve fölényesen hangsúlyozzák művészi mivoltukat, ráadásul az esetek túlnyomó részében igencsak hiányos alappal. Sajnos nem egy, hanem arányaiban igenis sok olyan emberrel találkoztam, akik leragadva ebben a hivalkodó létállapotban szinte teljesen elfelejtették a „légy szíves”, „köszönöm”, „bocsánat” szavak jelentését, és erősen felmerült bennem a gyanú, vajon tisztában voltak-e valaha egyáltalán ezeknek az emberi viselkedéskultúra alapköveit képező szavaknak a létezésével. Elég szomorú a helyzet, de az ősemberek is talán a primitívség mágnesként való viselkedése miatt maradtak együtt, ahogy ezek az emberi egyedek is összeverődve nyalták egymást és magukat fényesre.
Szerencsére mindenhol vannak kivételek, és ha eltekintünk a fent említett problémakörtől, a maradék, emberi magatartással bíró ifjú alkotók remek alapot nyújtanak a zebegényi szocializálódáshoz. Ha hozzávesszük a tájat meg a hangulatot – igen, akkor a kis gyöngyszemben eltöltött alkotóidő talán mégis lehet idillikus.

Láttál-e már alaplapot?

Nem sok olyan számítástechnika tétel volt, amit a hátam közepére se kívántam, de az alaplapokról és processzorokról szóló pont közéjük tartozott. Diákszerencsémhez híven pont azt húztam. A tanár felismerte helyzetem reménytelenségét, ezért behozott egy igazi, élő alaplapot, hátha az segít. Segített is, volt mit piszkálnom a felkészülési idő alatt. Mert azért valljuk be, egy ilyen izé tényleg érdekes. Feleletem magját ez a mondat képezte: "Ez egy felettébb bonyolult és összetett rendszer." Feleletem magját, lényegét, értelmét, tartalmát. A CISC-et le RISC-eztem, a RISC-et le CISC-eztem, és a billentyű csatlakozójáról megállapítottam, hogy annak a másik vége a falba megy. Sebaj, én egy intelligens ember vagyok, még van időm bepótolni a hiányosságaimat, azaz még feltalálhatják a beültethető mesterséges agyat:)

Állapotok idézettel

Üdv, emberiség. Holnaptól semmi közöm nem lesz a Földes Ferenc Gimnáziumhoz. Egy kicsit felfoghatatlan, egy kicsit groteszk, de nagyon jó érzés. Igaz, addig még le kell tennem egy történelem és egy számítástechnika szóbeli érettségit, de a viszonylag sikeres magyar emelt vizsgáim után engem ugyan már nem érdekelnek az ilyen dolgok. A lelkiismeretemet viszont igen, így szinte képtelen vagyok bármit is csinálni. Csak ülök és merengek a hülye tételek felett. A töri még hagyján, elvileg rengeteg forrást adnak, és mivel van egy kis sütnivalóm, majd főzök valami jót. Az infó pedig mindenképpen hármas, elég megszólalnom, és valószínűleg a tizenötpercesre beosztott feleletem is csak egy remek bevezetőmondatból fog állni, aminek nyilván semmi köze nem lesz a feladathoz.
Na most tegyetek úgy, mintha ezek az információk tényleg kiváltottak volna az emberi lélekből valami reakciót. Megrökönyödést, ámulatot, félelmet, agressziót, boldogságot, békét, vagy egy kis áhítatot. Feladom, nekem se megy. Hogy mégis csempésszek valami magasabb rendűnek látszót ebbe a fantasztikus bejegyzésembe, íme egy idézet:
"... sosem halunk meg
csak játékból néha eltemetnek
úgy nézem nem is rossz ez így
túl minden gondon
ez az ország él míg hordót gurít
és így jár az ősök nyomdokán..."
/Eleven Hold/

Csattanós allegória az iskolára, vagyis az elme bomlásának első tünetei

A gimnázium sok mindenre felkészít bennünket - halljuk ezt ezer meg egy helyről. Persze az egész csak üres, sablonos fecsegés. Majd pont egy roskatag épület a maga szellemileg, idegileg és lelkileg leépült tanáraival meg az átkozott tanulnivalójával lesz az, ami megtanít minket élni? Kovács Józsi, a kitűnő tanuló, a tanárok kedvence, aki önként jelentkezik felelni és országos versenyeket nyer, valójában egy antiszociális, életképtelen lény, aki egyetlen egy dolgot tanult meg az életről: hogy akármi is az, neki semmi köze hozzá, hiszen tizenkét évet élt le az iskola óvó (elzáró?) falai között.
Egyetlen dolgot tudnék említeni, amire felkészít minket a kötelező oktatási intézmény kijárása: a börtönbe kerülés. A körülmények adottak, csak éppen fogalmad sincsen róla, mit követtél el. Aztán a közelgő szabadulás édes pillanatai... Amikor még nem tudod, milyen teljesen odakinn, hiszen épp csak sétálni engedtek, szabályos léptekkel... De az a gondolat, hogy soha többé nem kell betenned a lábadat abba az épületbe, ahol akaratod ellenére próbálták az agysejtjeidet tenyészteni, szellemileg teljesen az utolsó szóbeli vizsgák felé emel téged, és ha eljön a perc, tisztán és boldogan fogsz elmerülni a szabadság édes gyönyörei között, mint a társaság, az italozás, a cigarettázás, a zene, a festészet, az önkéntes nyelvtanulás...
És pár év múlva majd visszakapok minden ellenszenvet, hiszen tanárnak készülök.

Ha sellő lennék...

...úgy néznék ki, mint egy lamantin.

Kapcsolatom a számítástechnikával

Kapcsolatom a számítástechnikával?.. Nos, nem túl rózsás. Jelen pillanatban például képtelen vagyok képet feltölteni IDE. Nem mintha nem venném észre azt a kis pöcköt, nem tallóznék és nem nyomnám meg a "Kép feltöltése" gombot. De az eljárás minden beleadott telepatikus energiám, fenyegetésem és siralmam ellenére is sikertelen. Nem tehetek róla, a technika utál engem. Talán érzi, hogy én is őt, ám ennek ellenére elmentem érettségizni informatikából. És most így áll rajtam bosszút az eredmény miatt... A kis alattomos... Lehet, hogy az élet igazságtalan, de a társadalom, a civilizáció, a tudomány mindig rájátszik erre.
És tényleg. Hiszen az őskorban nem ítéltek el senkit ártatlanul. Nem éreztették az emberekkel, hogy egy legfelsőbb hatalom kiszolgáltatottjai, akik valójában csak egészen minimális szinten rendelkeznek a saját életükkel. Az őskorban az erősebb győzött, a gyengébb elhullott, és ez az eljárás sokáig tökéletesnek bizonyult. Bezzeg most mindenki azt számolgatja, mikorra várható a világvége, miközben próbálja magáról lesöpörni az igazságtalanságok által okozott attrocitásokat... Például azt, hogy a saját személyi számítógépem nem akarja kielégíteni csekély vizuális igényeimet!